Arany rózsa tanításai

Ezoterikus tanok és fejlődés

 

 

rozsaspillangos_holgy_dfvfvf.jpg

 

A     Lélek  hajó ami soha nem áll meg halad elöre. A Fény  és a szeretet felé.

 

Tísztaszível  szeretetel    szeresd a gyemekeket 

 

Minden emberben egy bukott főisten él, ezért van a gyógyítók között a sok nézeteltérés, mert minden egyes bukott főisten más képességet kapott, és azt tartja csodálatosnak. Babilon is rásegített, hogy az elidegenedés még jobban megtörténjen.

 

Mert az emberek felül akartak kerekedni Istenen, és soha többé nem ismerték meg egymás nyelvét. Először a tanuló élje meg Babilont, a káoszt, a rendetlenséget, zűrzavart, azután megismerheti a rendet, a tisztaságot, és különbséget tehet közöttük. Ha ilyenkor a mesterére támad, akkor nem az isteni lényét helyezi előtérbe. Ez a tudat a heródesi tudat előtérbe helyezése, amikor megtámadjuk önmagunkban Jézus Krisztust. Ez még mindig káoszhoz vezet, mert a tanuló még mindig a saját egójához ragaszkodik. Mert a tanulónak tudnia kell, hogy belül él karióti Júdás, aki elárulja Jézust, bárhogy is nem akarja bántani, mert Golgotán keresztül jön el az igazi megváltás. Sehogy másként nem történhet, csak ahogy a Bibliában megíratott. Ebbe beletartoznak Pál és János levelei, amik a korintusiakhoz íródtak. Isten nem hiedelmekre, babonákra alapozta az  isteni világot, hanem a tudás alapjait ismerteti a Biblián keresztül.

 

Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd szíved.
Minden veszélyt elűz egy mosolyod,
s lelkem megnyugszik, ha veled vagyok.
REF:JÉZUS SZÍVE SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Ölelj magadhoz engemet, hogy mindig jobban szeresselek.
Te légy tanítom, és jó pásztorom,
szívemet-lelkemet reád bízom.
JÉZUS SZÍVE,SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

Jézus szíve , szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Dallal kereslek tégedet, vigasztald meg árva szívemet.
Rózsákat hintek oltárod elé,
hogy szálljon illatuk az ég felé.
JÉZUS SZÍVE, SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

 

 Hol találod meg a csendet, amit örökké keresel, de nem leled? Amikor már nem futsz utána, akkor megleled. Hiszen minden kimondott szónak elveszett az ereje. A Szent Szellem nélkül nincs erőd és nyugalmad. A földi hatalmasságok még nem tudják, mi az értelme annak, ami bennünk él. Kóró-e vagy igazgyöngy? Pedig ha tudnák, nincs nagyobb kincs, mint az élet, amit nekünk ajándékozott Isten. A hatalmasságok csak hatalmaskodni tudnak, szolgaságba hajtják azokat, akik félnek tőlük. Saját hiedelmük és téves felfogásuk tette úrrá őket mások felett. Pedig ha tudnák, ahol Isten a király, ott mindenki egyenlő. Nem azt nézi, honnan jöttél, hanem azt kérdezi, miben segíthetnék? Nem keresi rajtad az igazságot, nem akar végigtaposni rajtad, hanem megtanít az új filozófiára. új értékrendek fognak  meg  születnii.  Mint   létednek   eleme  lesz a fény  és  a  szeretetet. A  szív  szenentélyben   található. elemek  kacsolodása  sok  mindent hoiz  létre

149518_490384027670359_248386169_n_dff.jpg

 

Mi az élet, amit úgy kergetünk, pedig itt van előttünk?

 

Szépséges élet, köszöntelek, életek megmentője és csodálója, akit még a bűn is tisztel, hisz ő sincs meg nélküled. Mindig a magunk igazát keressük, pedig Isten igazsága a legnagyobb igazság. A hiedelmek teljes elhagyása segít tökéletesíteni bennünk Isten képmását. Az álarc lerakása megérteti velünk, milyen sebezhetőek vagyunk, ha kiesünk a szerepünkből, amit gyönyörűen betanított velünk az élet. Nem a természet törvényei szerint élünk, hamis illúziókat táplálva próbáljuk megoldani a feladatainkat. Isten nem adott álarcot, hanem a csupasz valóságot adta, amit mi megpróbálunk felöltöztetni és néha kifigurázni. A meztelen igazságban a leghitetlenebb ember is hisz, mert ott van előtte a kézzelfogható magyarázat

 

253105_381910348554788_770981530_n_vxv.jpg

 

 A   szívebben az érzések olya.   Tiszták  és  öszinték , legyenek   mint    kis   gyermek  ölelö   karja átölelel téged. 

 

Ez a jel meghatározta a kezdetet, és ugyanúgy meghatározza az energiapályák áramlását. Nagyon sok energiatér és zóna veszi körül a Földeteket. A Föld, amelyen éltek, tér-időben helyezkedik el. Elsősorban az asztrális erők nyilvánulnak meg a földi életetekben, és lassan megnyilvánulnak a mentális és az extra-kauzális erők, kisebb és nagyobb erőtereket kialakítva létrehozzák az ionizáló tereket. A legalacsonyabb erőnek is kapcsolata van a legmagasabbal. Itt elektronhullámok vannak, aminek a részegységei megegyeznek a legerősebb éterikus hullámmal. Ez tizenkét elektron töltete, hullámsávváltásokat hoz létre, és kierősítve olyan hullámok vételére is alkalmas, amelyeken hallani lehet az Univerzum hangjait.

 

 A gyógyításban hogyan lehet ezt alkalmazni? Az egészséges sejtek más hullámrezgést adnak, mint a betegek. Itt a hangeffektusoknak van nagy szerepük, mert az éterikus hullám áthatol rajtuk, kirajzolva a szervet, sejtregeneráció részegység szempontjából a vetület. Ha egy terhes anyánál rendellenesség lép fel, abban a pillanatban szelvényezettség alapján szétbontja a csecsemőben lévő hullámzásokat, és kirajzolja a sérült gén progresszióját. Itt kezdődik a génsebészek tökéletes, egybehangzó működése, amikor lézerrel megműtik az anyán belül a magzatot. A gént részletesen ábrázolják a képernyőn. Az anyát nem altatják, hanem meditációs szintre viszik. Fájdalmat nem okozhatnak, de semmiféle nyugtatószer nem alkalmazható, csak akupunktúrás fájdalomcsillapítás. Lézerrel kijavítják a gént, megindul azoknak a szerveknek a teljes helyreállítása, amelyeknél rendellenességek voltak.   Isten nevében nagyon sokan népirtásokat követtek el, és azt mondták, hogy Isten őket megsegítette abban, hogy gyilkoljanak. Ez nem igaz, ez tévhiedelem, Isten semmiféle gyilkossághoz nem adja áldását. A háborúk kialakulását az emberek tervezik el, a sok gondolathullám negatív hatása egy olyan erőzónát hoz létre, ami által kipusztul az élet körülöttetek. A Mennyei Atya senkit sem jogosít fel arra, hogy helyette ítéljen, vagy helyette nyilvánuljon meg bárhol. Sok ember azt hiszi, joga van megítélni, mennyi lélek szülessen meg a Földön. A népességetek rohamosan csökken, háború nélkül is. Elég az nektek, hogy a Földanya fellázadt ellenetek, nem tűri tovább, hogy a vérét szívjátok, és mindent kipusztítsatok rajta, ami él. Szökőárakkal adja nektek tudtul, elég volt ebből a cirkuszból, amit tesztek vele. Megmutatom nektek az én nagy erőmet, mert bizony mondom néktek, a harmadik Isten nem lázadhat a második Isten ellen. Annyi mintha megtámadná az első Istent. Nevetséges dolog, hogy az ember győztesen kerüljön ki ebből a csatából, ezért nem tesz az Atya semmit, mert ha cselekedne, egyetlen egy élő lélek nem maradna ezen a Földön. Itt nem lehet karmát átvenni, sorsot letenni: ez csak naivitás. Hiszen Jézus Krisztus megváltott bennünket a bűneink alól,- de ez csak azokra vonatkozik, akik lélek szerint ezt élik és cselekszik. Ha mindenkire érvényes volna ez a dolog, akkor a gyilkos elmenne a templomba és meggyónna, és újabb áldozatot gyilkolna meg, és nem volna bűnös.

 

 

 

arany_rozsa_312048_26811_bcbc.gif

 

  A saját sorsát nem kerülheti el senki sem. Ha karmafeloldás történik, akkor hamarabb beteljesül a karmája. Nagyobb szenvedések várnak rá, rövid ideig, de utána kisimul minden, és következik egy jobb szakasz. Az asztrál területeken minden változik, mert minden a múlandó világhoz tartozik. Az örökkévalóság megnyilvánítja rajtunk keresztül önmaga tudatát. Ha nem jól vesszük az adást, akkor teljesen elferdült dolog lesz. Nem az a fontos, ki mi volt az előző életeiben bármikor, hanem az, hogy mivé tud fejlődni.

 

 

 

A  csillag  alakú  tizenkét kapu  a  haladás beavató zónája. Itt megismerhetjük az Isteni részünket. A Kulcsokat csak magasan fejlett

 

 

 

szellem tudja használni. Ezen a szinten nem létezik a jó és a rossz fogalma, csak az önzetlen szeretet. Tizenkét kulccsal a legmagasabb dimenziók nyílnak meg. Hét kulcs adja meg az első akkordokat, további három kulcs az Aranyfej megnyitására szolgál. Itt nyilatkozik meg bennünk az Isten, aki nem tartozott a bukott részhez, akiben nincsen káosz, az egyetemes egységben él. A 22 beavatási zóna, amikor az ember elkezdi a transzfigurációt, a teljes szellemesülést, akkor elkezd élni az Isteni tudatban. Ekkor mind a három részben megosztva él. Itt a felnövekedés nem úgy történik, mint ahogy az emberek elképzelik. Itt a szellem teljesen feloszlik, és Istennek részévé válik. Így történik meg újra az elválasztódás, amikor már Isten érettnek találja a gyermekét egy új feladat elvégzésére. Mi, emberek nagyon keveset tudunk ahhoz képest, hogy mi vagyunk a harmadik Isten. Mi szeretnénk uralkodni az egész Földön és a világűrben is. De ha felnőnénk egyszer, és szétnéznénk a világban, akkor rájönnénk arra, hogy nekünk az Isten életet adott, mi ezt tönkretettük. Valójában mi vagyunk büszkék a tudásunkra, amikor még pusztítani sem tudunk, csak rombolni. Szálljunk alább, hogy megvilágosodva elérjük az isteni szintünket, s akkor kezdjük érteni Isten csodálatos titkait. Amit nem is rejtett el, csak mi úgy gondoltuk, el van rejtve előlünk.

 

 

 

     Íme a kulcsok, amelyekkel minden titok megnyílik, de ha túl nagynak képzeled magad, hogy rögtön ki tudod nyitni, akkor nagyon tévedsz. Mert minden próbán keresztül kell esned, át kell menned Golgotán, meg kell találnod a kelyhet, és ki kell bírnod a Frigyláda erejét. Túl kell lenned a szent menyegzőn, akkor megérted, hogy gonosznak nem nyílnak meg ezek a kapuk. Csak az alsó világ kapui, melyek az örök veszedelembe sodorják a lelket. Próbáld tested-lelked megtisztítani, ha Uránusz viharai tépik. Jupiter csillagkép, aki megigazítja, Plútó aki átváltoztat mindent, Orion pedig betetézi az örömet.

 

 

 

 

 

 

Minden ember aurájából ki lehet olvasni, hogy milyen energetikai információt hordoz. Ha a belső-elválasztású mirigyei betegek, a belső-elválasztású mirigy csakrái leállnak és savas anyaggal telítődnek, ezáltal energiablokk alakul ki és ez súlyos gyulladáshoz vezet. Ilyenkor a lélek és a szellem frontálisan ütközik a testtel. Először a lélek betegszik meg, és ha nem figyelünk oda kellőképpen, az egész fizikai testre kivetíti hatását, súlyos energiaveszteséggel jár, és ilyenkor a beteg aurája színösszetételében is megváltozik. A beteg területen sötét területek láthatók, az elosztócsakrák felpörögve működnek, de mégsem tudnak elég energiát felvenni a környezetből. Miért is van fizikai testünknek pihenésre szüksége? Mert akkor töltődik fel energiával.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 13
Heti: 37
Havi: 287
Össz.: 102 174

Látogatottság növelés
Oldal: Angyalok
Arany rózsa tanításai - © 2008 - 2024 - aranyrozsa.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »